Éghajlatvédelem „Az éghajlatváltozás mindannyiunkat érint, és mindenki tehet valamit éghajlatunk, egészségünk és jóllétünk érdekében. Társadalmunk éghajlatbarátabbá tétele azt jelenti, hogy megvizsgáljuk, hogyan termeljük meg és használjuk fel az energiát, milyen új technológiákat fejlesztünk, hogyan fűtjük és hűtjük épületeinket – ebben benne van az is, hogy milyen közlekedési
Tovább →Szent-Györgyi Albert (1893. szeptember 16-1986.) „Az 1920-as évek végén Szent-Györgyi ismeretlen anyagot talált a mellékvesében. Megállapította összetélét (C6H8O6), és hexuronsavnak nevezte el (1928). Hazatérve, Szegeden olyan növényi forrást keresett, melybôl nagyobb mennyiségben lehet kivonni hexuronsavat. Erre a célra a szegedi paradicsompaprika kiválóan megfelelt: 10 liter présnedvbôl 6,5
Tovább →Fodor József (1843. július 16.- 1901.) „A magyar közegészségtan megalkotója, a modern közegészségügy elismert tudósa, az egyetemes orvostudomány egyik jelentős alakja”- így fogalmaz róla a nevét megalapítása óta viselő magyar iskolaegészségügyi társaság a Fodor József Iskolaegészségügyi Társaság. Az iskolaegészségügy mellett az iparegészségtan megalapozója, melyhez a településegészségtani vizsgálatai
Tovább →Semmelweis Ignác Fülöp (1818. július 1-1865.) „Gyakorlati megfigyeléseken és a statisztikai adatokból levont következtetéseken alapuló, korát megelőző felismerés tette Semmelweis Ignác Fülöpöt a világ egyik legismertebb magyar orvosává, az „anyák megmentőjévé”. Az általa bevezetett klórvizes kézmosással drámaian lecsökkent a gyermekágyi láz okozta halálozás. Semmelweis korszakalkotó, a korabeli
Tovább →