image_pdfimage_print

Semmelweis Ignác Fülöp
(1818. július 1-1865.)

„Gyakorlati megfigyeléseken és a statisztikai adatokból levont következtetéseken alapuló, korát megelőző felismerés tette Semmelweis Ignác Fülöpöt a világ egyik legismertebb magyar orvosává, az “anyák megmentőjévé”. Az általa bevezetett klórvizes kézmosással drámaian lecsökkent a gyermekágyi láz okozta halálozás.

Semmelweis korszakalkotó, a korabeli kollégák körében ellenállást kiváltó felismerése mellett a kísérleti kóroktan megalapításának is úttörője volt, és nevéhez fűződik az első hazánkban végzett petefészek-műtét, valamint a második császármetszés is. Rendszeresen publikált, emellett szívügyének tekintette a szülészet oktatását.”

Idézet: http://semmelweis.hu/az-egyetemrol/semmelweis-ignac-elettortenete/semmelweis200/

Semmelweis Ignác munkásságát saját korában nem ismerték el, hiába állította a számokat bizonyítékként maga mellé. A számok egyértelműen mutatták, hogy azokon a helyeken, ahol orvosok is segítették a szülést sokkal nagyobb számban haltak meg az anyák a gyermekágyi lázban, mint ott, ahol bábák segítették a szülést. A kórokozót nem, de a megoldást megtalálta, amikor osztályán kötelezte az ott dolgozókat, hogy klórvizes kézmosással fertőtlenítsék a kezüket. Az eredmény meg is lett, amit szintén számokkal támasztott alá. Az orvosok hiúsága azonban akkor nem tudta elfogadni, hogy ők az okozói az anyák halálának, így munkásságát folyamatosan támadták és életében nem is ismerték el annak jelentőségét. Megdöbbentő és egyben elgondolkoztató, hogy egy olyan dolgot, amit ma már természetesnek veszünk – ,hogy kezünk tisztasága mennyire fontos a fertőző betegségek elkerülése érdekében, – több, mint 100 évvel ezelőtt milyen mértékben utasítottak el. (A számok, statisztika jelentőségét, még ma sem tartják fontosnak sok helyen és nem használják fel az ott kapott eredményeket megfelelően.)

Legyünk büszkék nagy magyarjainkra és használjuk az örökséget!