image_pdfimage_print

Szűrővizsgálatok

A szűrővizsgálatok a szekunder prevenció vagyis a megelőzés fontos elemei. A „szűrővizsgálatok célja a lakosság egészségének védelme és az egyén életminőségének, illetve élettartamának növelése a rejtett betegségek, az egyes betegségeket megelőző kórállapotok, valamint az arra hajlamosító kockázati tényezők korai – lehetőleg panaszmentes – szakaszban történő aktív felkutatásával és felismerésével.” –részlet Magyarország 1997. évi CLIV. az egészségügyről szóló törvényéből.

Különbözőek vagyunk, van, aki megérzi, van, aki nem, ha valami baj van. Például van, akinek fáj a feje, szédeleg, ha megemelkedik a vérnyomása, más meg nem érez semmit. Bárhogy is van, a rendszeresen és indokolatlanul megemelkedett vérnyomás betegséggé alakul, foglalkozni kell vele, akár okoz panaszt, akár nem. Így van ez számos más betegségnél is, lehet, hogy az első tünetek már a betegség szövődményei, ezért jó, ha van olyan vizsgálat, mely könnyen kivitelezhető, ismételhető és a betegség korai előjelét kimutatja még panasz és tünetmentes állapotban, azelőtt, hogy a betegség súlyos szövődményeket okozna.

A ma technikai vívmányai, illetve a mérési eredmények számítógépes feldolgozása révén a modern gépekkel lehetőség van akár olyan előjeleket is észrevenni, amik még csak a betegség megjelenésének kockázatát jelzik. Egyes mérések kimutatják a szervezet leterheltségét, szabályozó rendszerének eltéréseit, ami még nem tudható, hogy milyen betegségben fog megnyilvánulni, de jelzi, ha az illető így folytatja tovább, akkor genetikájától, eddigi betegségeitől, folytatott életmódjától függően hamarosan valamilyen betegség, probléma meg fog jelenni nála. Ez nem jóslás, hanem kockázat elemzés, biztosat nem jelent, de megfelelő életmódváltással csökkenthetjük az emelkedett kockázat esetén a betegség idejének, súlyosságának megjelenését, vagy akár valóban meg is előzhetjük annak kialakulását és visszaállíthatjuk az egészségi állapotunkat. Ezek alapján az egészségtudatos életmódnak része a kornak, nemnek, családi anamnézisnek megfelelő rendszeres szűrővizsgálat, természetesen az egészséges mértékben és rendszerességgel.

Ismerje meg betegség kockázatait és csökkentse le azokat életmódjának megváltoztatásával!

A szűrővizsgálatokkal kapcsolatos bejegyzésekhez kattintson ide