1

Pollenallergia

Pollenallergia

Egyes növények, melyek bizonyos időszakban nagy tömegben árasztanak pollent, légúti allergiát okozhatnak.

Hasznos tanácsok a pollenallergiásoknak Országos Közegészségügyi Intézettől:
– Figyeljék a pollennaptárt, virágzás előtt két héttel kezdjék meg a terápiás megelőzést, hogy tüneteik mérséklődjenek a pollenszórás megindulásakor. Felhívjuk a figyelmet, hogy a gyógyszerszedés megkezdése előtt szükséges kikérni kezelőorvosuk tanácsait.
– Magas pollenszám esetén minél kevesebb időt töltsenek a szabadban.
– Mossanak hajat – ami az egyik fő pollenraktár – naponta lefekvés előtt, hiszen a pollen szemcsék ezrei tapadhatnak meg rajta.
– Minél gyakrabban és alaposabban porszívózzák a lakást, amilyen gyakran csak lehet nedves lemosást is alkalmazzanak.
– A cipőket naponta tisztítsák nedves ruhával, töröljék át.
– Naponta cseréljék és mossák ruháikat, mert a pollen könnyen rátapad.
– Gyakran cseréljék az ágyneműt is, elsősorban a párnahuzatot.
– Kerüljék a ruhák szabadban történő szárítását magas pollenkoncentráció esetén.
– Magas pollenszórás idején ne nyissák ki a gépkocsik ablakát menet közben.

A levegőben lévő pollenszámot rendszeresen mérik a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) munkatársai (Aerobiológiai Monitorozási Osztály régi Országos Közegészségügyi Intézet):
1.a mérések alapján elkészült egy általános pollen naptár, mely azt mutatja, melyik allergiát okozó növény, melyik hónapban szórja leggyakrabban a pollenjét. Általános pollennaptár ide kattintva megtekinthető
2.a méréseket folyamatosan közzéteszik. A pollenjelentés az adott év, adott időszakára (hét, nap) vonatkozóan mutatja meg, hogy a mérések helyszínén milyen mértékű volt az adott növény pollen koncentrációja.
Aktuális pollenhelyzet növényfajták szerint ide kattintva megtekinthető az adott növényi faj kiválasztásával.
Aktuális pollenhelyzet területi elosztásban ide kattintva megtekinthető.

Fűből-fából ránk törő pollenáradat -OKI kiadvány általános információk és képek a növényekről ide kattintva megtekinthető.

A Magyarországon előforduló allergén fafajok ide kattintva megtekinthető.

Parlagfű – pollenriadó esetére ajánlott légzésvédő maszkok ide kattintva megtekinthető .

Keresztallergia növények táblázat ide kattintva megtekinthető.




Éghajlatvédelem

Éghajlatvédelem

„Az éghajlatváltozás mindannyiunkat érint, és mindenki tehet valamit éghajlatunk, egészségünk és jóllétünk érdekében. Társadalmunk éghajlatbarátabbá tétele azt jelenti, hogy megvizsgáljuk, hogyan termeljük meg és használjuk fel az energiát, milyen új technológiákat fejlesztünk, hogyan fűtjük és hűtjük épületeinket – ebben benne van az is, hogy milyen közlekedési eszközöket használunk, milyen termékeket vásárolunk, mit eszünk, és milyen csomagolást dobunk a szemétbe. Együtt kell működnünk, hogy megértsük a kihívásokat, és megtaláljuk a megoldásokat, hogy mindenki kivegye a részét, és senki se maradjon le. Dolgozzunk együtt bolygónk védelmében és a vágyott jövő megteremtésében!” – FRANS TIMMERMANS /az Európai Bizottság ügyvezető alelnöke, az Európai Zöld Megállapodásért felelős biztos (2014–2019.)/

A környezetvédelem nemcsak a környezetünknek, hanem a saját egészségünknek is jót tesz. Számos környezetvédelemmel kapcsolatos ötlet és tájékoztató található az alábbi linkeken:

Levegő Munkacsoport éghajlatvédelmi kiadványa ide kattintva letölthető

Környezetvédelmi tippek otthonra
https://ec.europa.eu/clima/citizens/tips_hu

Környezettudatosság az irodában
https://ec.europa.eu/clima/citizens/tips/work_hu

Újrafelhasználás és újrahasznosítás
https://ec.europa.eu/clima/citizens/tips/reuse_hu

Közlekedés
https://ec.europa.eu/clima/citizens/tips/mobility_hu

Vásárlás és étkezés
https://ec.europa.eu/clima/citizens/tips/shopping_hu

Víztakarékosság
https://ec.europa.eu/clima/citizens/tips/water_hu

Éghajlatvédelmi társasjáték ide kattintva letölthető

Jó szórakozást és környezetvédelmet kívánok!

Forrás:
https://ec.europa.eu/clima/index_hu

 

 

 




Műanyagok jelölése

Műanyagok jelölése

A műanyagok vegyipari módszerekkel előállított, óriás molekulájú szerves anyagok. Sokféle összetételűek lehetnek, melyek külsőleg nem megkülönböztethetőek, ezért egyedi azonosításukra jelöléseket alkalmaznak. A jelölések elsősorban az újrahasznosítást segítik.

Az önmagába visszatérő (háromszög vagy kör alakú) nyíl azt jelenti, hogy a felhasznált műanyag újrahasznosítható.

A háromszögbe írt számok a műanyagok típusát jelölik:

1 = PET (polietilén-tereftalát)

2 = PE-HD (HDPE) nagysűrűségű polietilén

3 = PVC (polivinil-klorid)

4 = PE-LD (LDPE) kis sűrűségű polietilén

5 = PP (polipropilén)

6 = PS (polisztirol)

7 = egyéb vagy kevert műanyag (PBT, PC stb.)

Az EU-s és a magyar szabályozások védik egészségünket, a gyártás során fel kell tüntetni, ha különös aggodalomra okot adó anyagot tartalmaz a termék. Így, ha a műanyag termékeket a felhasználásuknak megfelelően használjuk, akkor nem kell aggódnunk. Használjunk minél kevesebb műanyagot és ha lehet ne melegítsünk ételt pl. fagylaltos dobozban. Műanyag edényben csak akkor melegítsünk ételt, ha az azzal a céllal készült, és ezt rá is írják! Keressük a CE jelzést a műanyag játékokon, és a ftalát free, BPA mentes jelzést a műanyagkulacsokon. Meleg italt csak abban tároljuk, ami arra alkalmas műanyagból készült.

Forrás:
https://www.feol.hu/hirek/mit-jelentenek-a-rejtelyes-szamok-a-muanyag-dobozokon-a-fehervari-vegyesz-anyuka-elarulja-s-azt-is-miben-melegithetunk-etelt-1789452/http://www.humusz.hu/kukabuvar/archivum/1996/osz/muanyagok-jelolese
https://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tamop425/2011_0001_521_Elelmiszer_kemia/ch12s04.html




Terhelésélettani vizsgálat

Terhelésélettani vizsgálat  (Spiroergometria)

A terhelésélettani vizsgálat során azt vizsgálják, hogy a szervezet hogyan működik fizikai terhelés közben. A szívműködés, a keringés állapota, a légzésfunkciók, a vérnyomás és egyéb értékek mérésével azt vizsgálják, hogy az egyes szervek hogyan tudnak alkalmazkodni a mozgásra, sportolásra, fizikai terhelésre.

A szív- keringési-légzési rendszer alkalmazkodásának vizsgálata terhelés alatt történik. A fizikai terhelés általában kerékpározás vagy futás, de ma már léteznek mobil mérést is lehetővé tevő berendezések, így bármilyen mozgás közbeni terhelés vizsgálható. Ezzel lehetővé válik, hogy személyre szabott mozgásprogramot alakítson ki bárki, egészségi állapotának megfelelően. Leggyakrabban annak a pulzustartománynak a meghatározására használják, ahol optimálisan terhelheti magát az ember, a szervezet károsodása nélkül.

A vizsgálat során fokozatos terhelés mellett történik az egyes szervek monitorozása:
– EKG-val (szív működése),
– vérnyomás mérés (keringés működése),
– légzés maszkon keresztül (légzés és tüdő működése)
– speciális mérések: tejsav, verejtékezés, bőrhőmérséklet stb.

A terhelésélettani vizsgálatot használják szűrővizsgálatra a kezdő szabadidő sportolóknál, rendszeres mozgást végzőknél edzésterv összeállításra, versenyzőknél teljesítményértékelésre és betegségen átesetteknél is (speciális terheléssel) az egészségi állapot, terhelhetőség megállapításához.




RASFF rendszer

RASFF

A RASFF rendszer is egy azon rendszerek közül, amelyek során a háttérben számos ember dolgozik azért, hogy megvédjenek minket a számunkra veszélyes dolgoktól.
RASFF = Rapid Alert System for Food and Feed = Európai Unió Élelmiszer- és Takarmánybiztonsági Riasztási Rendszere: élelmiszerekre és takarmányokra vonatkozó gyorsvészjelző rendszer
A rendszer működtetésében valamennyi EU tagállam mellett részt vesznek az Európai Bizottság, az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA), továbbá Liechtenstein, Norvégia és Svájc élelmiszerbiztonsági hatóságai. Amennyiben a hálózat valamely tagja élelmiszerekben, takarmányokban vagy az élelmiszerekkel érintkező anyagokban az emberi egészséget veszélyeztető, közvetlen vagy közvetett kockázatról szerez tudomást, az bekerül a rendszerbe és elindul egy riasztás. Így a többi országban is értesülnek a veszélyes termékekről és megnézhetik, hogy forgalomba került-e, ha igen megtilthatják a forgalmazását, a behozatalát és visszahívhatják a termékeket.

A Magyarországon visszahívott termékeket az alábbi linken lehet nyomon követni:
https://portal.nebih.gov.hu/termekvisszahivas
További információk a RASFF rendszerről ide kattintva tekinthetőek meg:
https://portal.nebih.gov.hu/rasff
https://ec.europa.eu/food/food/rasff-food-and-feed-safety-alerts/rasff-portal_en

Forrás:
https://portal.nebih.gov.hu/rasff
https://regi.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tamop425/2011_0001_524_Megelozo_orvostan_nepegeszsegtan/ch10s06.html




Lúgosítás helyett sav-bázis egyensúly

„Lúgosítás” helyett sav-bázis mérleg

A szervezetünk egyszerű elemekből, de igen összetetten működik. A köztudatban szereplő lúgosítás fogalmát orvosi tanulmányaim alapján értelmezni nem tudom és tapasztalataimba sem illeszthető be. A MDOSZ Táplálkozási Akadémia Amit a „csodálatos pH”-ról tudni érdemes A „lúgosítás” lehetséges előnyei és veszélye hírlevelét ide kattintva lehet elolvasni.

Az alábbi sorok a szervezet sav-bázis egyensúlyáról, azon élettani folyamatokról szólnak, melyek a szervezet homeosztázisát biztosítják.

A szervezet működése során folyamatosan keletkeznek savak és bázisok. Savaknak azokat az anyagokat nevezzük, melyek képesek hidrogénionokat leadni. A bázisok pedig képesek hidrogénionokat megkötni. A hidrogénionok erőteljesen képesek reakcióba lépni más anyagokkal, ezért a szervezetben nagyon fontos, hogy mennyiségük szűk határok között, jól szabályozott legyen. Egyaránt kóros, ha alacsonyabb vagy ha magasabb a hidrogénionok koncentrációja. A vérplazma pH értékének normális, fiziológiás tartománya 7,35 és 7,45 között van. A vér az a „szervünk” mely, mint egy logisztikai központ hol információt, hol tápanyagot, hol salakanyagot szállít és igyekszik összehangolni a különböző szervek működését.

A sav-bázis egyensúly fenntartása érdekében gyorsan reagáló szervünk a tüdő, mely a folyamatok során keletkező CO2-ot (szén-dioxidot) percek alatt tudja a légzéssel eltávolítani. Másik fontos szervünk a folyamatban a vese, amelynek azonban már több óra, akár egy nap is kell, hogy baj esetén ellássa feladatát. A vese a légzéssel nem eltávolítható savakból, illetve a felesleges bázisokból származó anyagok eltávolításában játszik szerepet a sav-bázis egyensúly fenntartása során. Vegetáriánus étkezés során arányaiban kevesebb légzéssel eltávolítható sav keletkezik, így a vese „munkája” nagyobb, ezért ilyenkor a vizelet pH értéke változhat.

Tehát, ha szervezetünket szeretnénk megtámogatni a sav-bázis egyensúly fenntartásában táplálkozzunk változatosan és vigyázzunk e két fontos szervünk, a tüdő és a vese egészségére.
Szervezetünk megtámogatásához az alábbi életmódi tényezőkkel járulhatunk hozzá legkönnyebben:

Táplálkozással kapcsolatos információk ide kattintva olvashatóak.
Stresszkezeléssel kapcsolatos információk ide kattintva olvashatóak.
Légzés kapcsolatos információk ide kattintva olvashatóak.
Folyadékfogyasztás kapcsolatos információk ide kattintva olvashatóak.
Ajánlott Forever termékeket ide kattintva tudja megtekinteni, megvásárolni.

Forrás:
William F. Ganong: Az orvosi élettan alapjai Egyetemi tankönyv Medicina Kiadó
Fonyó Attila: Az orvosi élettan tankönyve (https://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tamop425/2011_0001_524_Elettan/ch06s04.html)




RAPEX rendszer

RAPEX

RAPEX = Rapid Exchange of Information = Közösségi Gyors Tájékoztatási Rendszer: élelmiszernek, gyógyszernek vagy orvosi eszköznek nem minősülő veszélyes termékek európai riasztási rendszere. A RAPEX rendszer is egy azon rendszerek közül, amelyek során a háttérben számos ember dolgozik azért, hogy megvédjenek minket a számunkra veszélyes dolgoktól.

Valamennyi EU tagállam részt vesz a rendszer működtetésében. Amennyiben egy tagállam hatóságai egy terméket veszélyesnek találnak, az bekerül a rendszerbe és elindul egy riasztás. Így a többi országban is értesülnek a veszélyes termékekről és megnézhetik, hogy forgalomba került-e, ha igen megtilthatják a forgalmazását, a behozatalát és visszahívhatják a termékeket.

Leggyakoribb veszélyforrás a balesetveszély és a káros vegyi anyag tartalom. A kockázati kategóriáknál az öt vezető helyen a sérülések, a vegyi anyagok, a fulladás, az áramütés és a fojtás állnak.

Veszélyes termékeknek itt lehet utánanézni:

https://fogyasztovedelem.kormany.hu/veszelyes-termekek

További információk a RAPEX rendszerről ide kattintva tekinthetőek meg:

https://ec.europa.eu/consumers/consumers_safety/safety_products/rapex/alerts/?event=main.listNotifications&lng=en

 

Forrás:

https://fogyasztovedelem.kormany.hu/taxonomy/term/47

https://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tamop425/2011_0001_527_eu_gazdasagi_jog/ch06s03.html




Szmog

Szmog, az ember és időjárás okozta levegőszennyezettség

Szmog vagy füstköd, nagyvárosokban kialakuló jellegzetes levegőszennyeződési jelenség. Oka a légszennyező anyagok időjárási tényező (hőmérséklet, páratartalom, szélsebesség) miatti felhalmozódása. A szó eredete az angol smoke és fog (füst és köd) szavak.
A szmognak két típusa van: a Londoni (redukáló) típus és a Los Angeles-i (oxidáló) típus

Los Angeles-i típus Londoni típus
Levegő hőmérséklete +25-35 °C -3-+5 °C
Relatív páratartalom 70% alatt 80% felett
Szélsebesség 2 m/s alatt (szélcsend) 2 m/s alatt (szélcsend)
Előfordulási időszak július-október november-január
Legfontosabb komponensei O3, NOx csoport, szénhidrogének, CO SO2, korom, CO
Maximális koncentráció délben reggel és este
Elsődleges káros hatás Kötőhártya irritáció Légzőszervi irritáció


Forrás: SE Közegészségtani Intézet
A szmog egészségi állapotra gyakorolt hatásai:
szemkönnyezés, kötőhártya gyulladás, orrfolyás, torokkaparás, köhögés, légzési nehézségek, krónikus légúti betegségek (COPD, asztma) és kardiovaszkuláris betegségek (magas-vérnyomás, szívelégtelenség) tüneteinek súlyosbodása, fejfájás, a levegő szennyezettségének tudata okozta stressz.
Fokozottan érintett személyek: kisgyermekek, várandós kismamák, idősebbek, krónikus betegek
Mi a teendő?
Abban az esetben, amikor az értékek átlépték az egészségügyi határértéket a jogszabályi előírás szerint az egyes fokozatoknak megfelelően a teendőkről, az egyes települések Levegőhigiénés Indexéről (LHI) aktuális esetben a www.antsz.hu oldalán, általánosságban ide kattintva a Levegőminőség lakossági tájékoztatóban olvashatunk részletesen:
A légszennyzettségi adatok alapján különböztetik meg a szmogriadó fokozatait:
Kifogásolt (egészségügyi határértéket meghaladó): az érzékeny és beteg embereknek szüksége lehet az egyéni védekezésre és lehetőleg kerüljék a szabadban tartózkodást, aktív testmozgást.
Egészségtelen (tájékoztatási küszöb feletti): Az egészséges emberek is kerüljék a szabadban hosszabb ideig tartó fizikai munkát, sporttevékenységet. A gyermekeket óvjuk a megerőltető szabadtéri tevékenységtől
Veszélyes minősítés (átlépte a riasztási küszöböt): Az egészséges emberek is keveset tartózkodjanak a szabadban.

További tanácsok:
Kerüljük a forgalmas utakat (a forgalmas utak melletti mellékutakon már néhány tíz méterrel odébb jelentősen alacsonyabb lehet a légszennyezettség).
Szellőztetés rövid ideig a hajnali és a késő esti órákban (ebben az időszakban a forgalom csökkenésével és a szennyezettség leülepedéssel csökken a koncentráció).
A szem kötőhártyájának védelmére használjunk megfelelő szemcseppet a tisztuláshoz.
A nagyobb méretű szállópor okozta légszennyezettség kiszűrésére:
1.fizikai védelem: porszűrő maszk (a megemelkedett mennyiségű szállópor kiszűrésére alkalmas maszk használata javasolt a szabad levegőn tartós, megerőltető tevékenységet folytatók számára legyen az munka vagy sportolás),
2.a szervezet szűrőfunkciójának (felső légutak csillószőrös hámsejtjei biztosítanak védelmet) megtámogatásához a rendszeres orrfújás, a nyálkahártya ápolása megfelelő orrcsepp (ajánlott Foreveres First) használatával, C-vitamin és Calcium fogyasztása.
A tüdő-léghólyagocskákig is eljutó kisebb méretű szennyező anyagok, illetve a megemelkedett káros hatású gázok hatásainak csökkentéséhez a szervezet megemelt ásványi anyag és vitamin pótlása javasolt: Fields of Greens, Nature Min, Kids, Aloe Vera tartalmú zöldséglé.
A légzőrendszer regenerálódáshoz tegyünk a hegyekben, tiszta levegőjű területeken kirándulást.
Használjunk környezetbarát, a levegőt minél kisebb mértékben szennyező közlekedési eszközt.

Megelőzés: az önkormányzatoknak szmogriadótervet kell készíteni a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény alapján:
– a füstködriadó terv végrehajtása során a légszennyezést okozó, szolgáltató, illetve termelő tevékenységet ellátó létesítmények üzemeltetőinek más energiahordozó, üzemmód használatára kötelezése, az üzemeltető tevékenységének, valamint a közúti közlekedési eszközök üzemeltetésének időleges korlátozása vagy felfüggesztése;
– a külön jogszabályban meghatározott szmoghelyzet (füstködállapot) bekövetkezése esetén az érintett lakosság tájékoztatása a meglévő és várható túllépés helyéről, mértékéről és időtartamáról, a lehetséges egészségügyi hatásokról és a javasolt teendőkről, valamint a jövőbeli túllépés megelőzése érdekében szükséges feladatokról.

A levegő védelméről szóló 306/2010. (XII. 23.) Kormány rendelet alapján Magyarország területén az országos légszennyezettség értékelése érdekében a levegőterheltségi szintet és a légszennyezettségi határértékek betartását az Országos Légszennyezettségi Mérőhálózat (OLM) vizsgálja.
A légszennyezettségi adatokat nemcsak szmog idején tudhatjuk meg a rendelet alapján működő mérőállomások méréseiből. Az OLM weboldalán bármikor megnézhetjük a hozzánk legközelebb lévő mérőállomás légszennyezettségi adatait: www.levegominoseg.hu




Indiai gyógyító ujjtartások, mudrák

Indiai gyógyító ujjtartások, mudrák

Az indiai gyógyászatból eredő az energetikai egyensúly megteremtéséhez használt kézmozdulatok, a mudrák. Az egyes problémák megoldásához, legyen az dekoncentráltság, allergia vagy alvászavar, az energiaáramlásban kialakult gátak feloldásával lehet hozzájárulni. A gátakat az áramlási csatornákon keresztül lehet feloldani. A kéz ujjai az egész testtel kapcsolatban állnak, így a különböző problémák megoldásában a megfelelő kézmozdulatok nagy mértékben megtámogathatják a szervezetet. Az Ájurvéda szerint az ujjak képviselik az 5 alapelemet is, ezzel fokozódik az egyes kéztartások jótékony hatása. Mindezeket a dolgokat az európai civilizáció nehezen tudja felfogni, de ha azzal tisztában vagyunk, hogy az ujjbegy több ezer idegvégződéssel rendelkezik, melyek a központi idegrendszer, vagyis az agy aránytalanul nagy részével vannak összeköttetésben be kell ismerni, hogy a kéz igen nagy jelentőséggel kell bírjon szervezetünk működésével kapcsolatban.

Kim da Silva: Kezünkben az egészség című könyvéből idézem az alábbi gyakorlatokat:

Stresszstabilitás

Mindkét kéz szükséges. Jobb kéz: hüvelyk-, középső- és kisujj összetéve, bal kéz: első hüvelykujjperc a kisujj körmén. Időtartam 2 perc, naponta 3 alkalom minimum 10 perces szünetekkel.

Energetikai szempontból csupán egyféle stressz létezik. Az ugynevezett pozitív stressz ugyanúgy lemeríti energiáinkat, mint a negatív. A stresszstabilitás mudrának két alkotóeleme van:

1.az általános stresszstabilitás

2.az akut stresszhelyzetek

Gyomorgörcs

Mindkét kéz szükséges. Jobb kéz: középső-, gyűrűs- és kisujj a hüvelykujj körme körül, bal kéz: mutatóujj az első hüvelykujj ízületen. Időtartam: 3 perc, naponta 3 alkalommal, minimum 12 perces szünetekkel.

A gyomorgörcsöt gyakran érzelmi problémák okozzák, néha pedig a helytelen táplálkozás. Ha gyomrunk energiája gyenge, és hajlamosak vagyunk gyomorgörcsre, akkor ezt az ujjtartást megelőzésre is érdemes használni.

Ízületi fájdalmak

Mindkét kéz szükséges. Jobb kéz: hüvelyk- és gyűrűsujj összetéve, bal kéz: hüvelyk- és gyűrűsujj összetéve. Időtartam: 15 perc naponta 4 alkalommal, minimum 35 perces szünetekkel. Betegség esetén naponta hatszor, alkalmanként 30 percig, minimum 25 perces szünetekkel.

Ez a mudra az ízületekben jelentkező fájdalmat enyhíti. Orvosi beavatkozások és terápiák elősegítésére is használható, illetve a specifikus ízületi mudrák bemelegítő, aktiváló gyakorlataként is hasznos lehet.

Minden látásirány aktiválása

Mindkét kéz szükséges. Jobb kéz: az első hüvelykujjperc a kisujj második perce alatt, bal kéz: hüvelyk-, mutató- és középső ujj összetéve. Időtartam: 7 perc, naponta 3 alkalommal, minimum 5 perces szünetekkel.

Ez a mudra ellazítja az egyenes és harántirányú szemizmokat. Ennek köszönhetően stabil marad a szem energiaellátása még akkor is, amikor különböző irányokba nézünk. Így jobban érzékeljük, amit látunk.