1

Szép korújság

AKTÍV SZÉPKORÚ(J)SÁG

Az EU a 2012-es évet az aktív idősödés és a generációk közötti szolidaritás évének dedikálta, amely számos programmal és kezdeményezéssel igyekezett támogatni Európa felkészülését, hogy minél hamarabb megtaláljuk a módját, hogy a különböző generációk tagjai egymást támogatva hogyan küzdhetnek meg az öregedő társadalmak kihívásaival. Az európai év keretében – egy kiterjedt információs kampány, valamint hazai és európai programok sokaságán keresztül – egyrészt a jelenségről tudhattunk meg többet, de megismerhettük azt is, hogy más országok mit tesznek az aktív időskorért.

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság az európai év keretében egy havi tematikus újsággal kedveskedett az idősebb nemzedéknek, melynek címe „Aktív szépkorú(j)ság”. Minden lapszámban egy-egy téma köré csoportosítva olvashatnak cikkeket, de kérjük vegyék figyelembe az újságok kiadásának időpontját.

  1. január Ünnepek utáni cserebere

TARTALOMJEGYZÉK:

  • ÜNNEPEK UTÁNI CSEREBERE
  • JOGAINK ÉRVÉNYESÍTÉSE INTERNETES VÁSÁRLÁS ESETÉN
  • FOGYASZTÓI TÉVHITEK, KERESKEDŐI TRÜKKÖK
  • TÉVHIT A 72 ÓRÁS PÉNZVISSZAFIZETÉSI GARANCIA KÉRDÉSÉBEN
  1. február Termékbemutatók

TARTALOMJEGYZÉK:

  • ,,EGY IGAZÁN VONZÓ AJÁNLAT: KELLEMES HANGULATÚ ELŐADÁS AJÁNDÉKKAL FŰSZEREZVE’’
  • ,,ÜZLETEN KÍVÜL KÖTÖTT SZERZŐDÉS”
  • ,,SARKALATOS KÉRDÉS: AZ ELÁLLÁSI JOG”
  • ,,FORGALMAZÁSI TILALOM ALÁ ESŐ ÁRUK KÖRE”
  • ,,HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ ÉS JÓTÁLLÁSI JEGY”
  • ,,HASZNOS TANÁCSOK A MEGGONDOLATLAN SZERZŐDÉSKÖTÉS ELKERÜLÉSE ÉRDEKÉBEN”
  1. március Fogyasztók Világnapja

TARTALOMJEGYZÉK:

  • FOGYASZTÓK VILÁGNAPJA – 2012. MÁRCIUS 15.
  • FOGYASZTÓI ALAPJOGOK
  • MIRŐL SZÓL AZ IDEI KAMPÁNY ?
  • ORSZÁGOS FELMÉRÉS A FOGYASZTÓK VILÁGNAPJA ALKALMÁBÓL
  • PROGRAMAJÁNLÓ A FOGYASZTÓK VILÁGNAPJA ALKALMÁBÓL
  1. április Vitarendezés

TARTALOMJEGYZÉK:

  • MIELŐTT BÍRÓSÁGHOZ FORDULNÁNK …
  • ALTERNATÍV VITARENDEZÉS – MIT KELL TUDNI A BÉKÉLTETŐ TESTÜLETEKRŐL?
  • ÖNNEL IS MEGTÖRTÉNHET …
  • A FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG ELSŐFOKÚ FELÜGYELŐSÉGEINEK ELÉRHETŐSÉGEI
  1. május Árfeltüntetés

TARTALOMJEGYZÉK:

  • AMIT AZ ÁRAK FELTÜNTETÉSÉRŐL TUDNI ÉRDEMES
  • MIKOR HELYES AZ ÁRTÁJÉKOZTATÁS ?
  • HIHETÜNK-E A KEDVEZMÉNYEKNEK ?
  • MIRE FIGYELJÜNK MÉG VÁSÁRLÁSKOR ?
  • HASZNOS TANÁCSOK
  1. június Unokáink biztonsága

TARTALOMJEGYZÉK:

  • CSECSEMŐ- ÉS GYERMEKRUHÁK
  • BÉBI ÉS GYERMEK LÁBBELIK
  • EGÉSZSÉGES TÁPLÁLKOZÁS
  • BIZTONSÁGOS JÁTÉKOK
  1. július Utazás

TARTALOMJEGYZÉK:

  • LEGYEN KÖRÜLTEKINTŐ A TÚL KEDVEZŐNEK TŰNŐ UTAZÁSOKKAL KAPCSOLATBAN
  • JÓ, HA TUDJUK A SZERVEZETT UTAZÁSOKRÓL
  • EURÓPAI FOGYASZTÓI KÖZPONT
  • LÉGIJÁRATOK INDULÁSÁNAK KÉSÉSE ESETÉN A LÉGI UTASOKAT MEGILLETŐ JOGOK
  1. augusztus Elektronikus hírközlés

TARTALOMJEGYZÉK:

  • MELYEK AZ ELEKTRONIKUS HÍRKÖZLÉSI SZOLGÁLTATÁSOK?
  • SZERZŐDÉSEK, SZERZŐDÉSKÖTÉS
  • SZERZŐDÉS FELMONDÁSA, MEGSZŰNÉSE
  • SZERZŐDÉSKORLÁTOZÁS, SZOLGÁLTATÁS SZÜNETELTETÉSE
  • SZERZŐDÉSMÓDOSÍTÁS, ÁTÍRÁS, ÁTHELYEZÉS
  • A TERÜLETI FOGYASZTÓVÉDELMI FELÜGYELŐSÉGEK ELÉRHETŐSÉGEI
  1. szeptember Internetes vásárlás

TARTALOMJEGYZÉK:

  • AZ INTERNETES VÁSÁRLÁSRÓL ÁLTALÁBAN
  • MIRE FIGYELJÜNK VÁSÁRLÁSKOR, HASZNOS TANÁCSOK!
  • GYÓGYSZEREK, ÉTRENDKIEGÉSZÍTŐK AZ INTERNETEN
  • A WEBSHOPOKRÓL…
  • KÜLFÖLDI VÁSÁRLÁS
  1. október Közüzemi szolgáltatások

TARTALOMJEGYZÉK:

  • A KÖZÜZEMI SZOLGÁLTATÁSOKRÓL ÁLTALÁBAN
  • A TÁVHŐSZOLGÁLTATÁSRÓL
  • A VILLAMOSENERGIA – SZOLGÁLTATÁSRÓL
  • KÖZMŰVES IVÓVÍZELLÁTÁSRÓL
  1. november Fogyasztói csoportok

TARTALOMJEGYZÉK:

  • A FOGYASZTÓI CSOPORTOKRÓL ÁLTALÁBAN
  • A FOGYASZTÓI CSOPORTOKKAL KAPCSOLATBAN FELMERÜLŐ LEGGYAKORIBB KÉRDÉSEK…
  • TILOS VAGY NEM TILOS?
  • AZ EURÓPAI PARLAMENT SZIGORÍTÁSA
  • JOGESETEK
  1. december Szavatosság, jótállás

TARTALOMJEGYZÉK:

  • A SZAVATOSSÁGRÓL ÁLTALÁBAN
  • A JÓTÁLLÁSRÓL ÁLTALÁBAN
  • A SZAVATOSSÁG ÉS A JÓTÁLLÁS PÁRHUZAMOSSÁGA
  • IGÉNYÉRVÉNYESÍTÉSRŐL MÉGEGYSZER…
  • VONATKOZÓ JOGSZABÁLYOK

Forrás: https://fogyasztovedelem.kormany.hu/aktiv_szepkorujsag




Lúgosítás helyett sav-bázis egyensúly

„Lúgosítás” helyett sav-bázis mérleg

A szervezetünk egyszerű elemekből, de igen összetetten működik. A köztudatban szereplő lúgosítás fogalmát orvosi tanulmányaim alapján értelmezni nem tudom és tapasztalataimba sem illeszthető be. A MDOSZ Táplálkozási Akadémia Amit a „csodálatos pH”-ról tudni érdemes A „lúgosítás” lehetséges előnyei és veszélye hírlevelét ide kattintva lehet elolvasni.

Az alábbi sorok a szervezet sav-bázis egyensúlyáról, azon élettani folyamatokról szólnak, melyek a szervezet homeosztázisát biztosítják.

A szervezet működése során folyamatosan keletkeznek savak és bázisok. Savaknak azokat az anyagokat nevezzük, melyek képesek hidrogénionokat leadni. A bázisok pedig képesek hidrogénionokat megkötni. A hidrogénionok erőteljesen képesek reakcióba lépni más anyagokkal, ezért a szervezetben nagyon fontos, hogy mennyiségük szűk határok között, jól szabályozott legyen. Egyaránt kóros, ha alacsonyabb vagy ha magasabb a hidrogénionok koncentrációja. A vérplazma pH értékének normális, fiziológiás tartománya 7,35 és 7,45 között van. A vér az a „szervünk” mely, mint egy logisztikai központ hol információt, hol tápanyagot, hol salakanyagot szállít és igyekszik összehangolni a különböző szervek működését.

A sav-bázis egyensúly fenntartása érdekében gyorsan reagáló szervünk a tüdő, mely a folyamatok során keletkező CO2-ot (szén-dioxidot) percek alatt tudja a légzéssel eltávolítani. Másik fontos szervünk a folyamatban a vese, amelynek azonban már több óra, akár egy nap is kell, hogy baj esetén ellássa feladatát. A vese a légzéssel nem eltávolítható savakból, illetve a felesleges bázisokból származó anyagok eltávolításában játszik szerepet a sav-bázis egyensúly fenntartása során. Vegetáriánus étkezés során arányaiban kevesebb légzéssel eltávolítható sav keletkezik, így a vese „munkája” nagyobb, ezért ilyenkor a vizelet pH értéke változhat.

Tehát, ha szervezetünket szeretnénk megtámogatni a sav-bázis egyensúly fenntartásában táplálkozzunk változatosan és vigyázzunk e két fontos szervünk, a tüdő és a vese egészségére.
Szervezetünk megtámogatásához az alábbi életmódi tényezőkkel járulhatunk hozzá legkönnyebben:

Táplálkozással kapcsolatos információk ide kattintva olvashatóak.
Stresszkezeléssel kapcsolatos információk ide kattintva olvashatóak.
Légzés kapcsolatos információk ide kattintva olvashatóak.
Folyadékfogyasztás kapcsolatos információk ide kattintva olvashatóak.
Ajánlott Forever termékeket ide kattintva tudja megtekinteni, megvásárolni.

Forrás:
William F. Ganong: Az orvosi élettan alapjai Egyetemi tankönyv Medicina Kiadó
Fonyó Attila: Az orvosi élettan tankönyve (https://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tamop425/2011_0001_524_Elettan/ch06s04.html)




MDOSZ

MDOSZ = Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége

A Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége 1991-ben alakult meg, azzal a céllal, hogy feladatként felvállalja a

„Betegségmegelőzés, a lakosság egészségi állapotának megőrzése és javítása, az egészséges, illetve aktuális állapotnak megfelelő táplálkozási gyakorlat és szokások kialakítása pozitív befolyásolás útján.

A különböző táplálkozással összefüggő betegségek terápiás vonatkozásainak széles körű megismertetése, kutatása, elfogadtatása és bevezetése.

Elsőrendű cél, hogy a magyar lakosság egészségi állapota a többi társszervezetek összefogásával javuló tendenciát mutasson.

A dietetikusi munka szakmai színvonalának emelése, kutatások, képzések, elsősorban továbbképzések, konferenciák szervezése és támogatása.”

Honlapjuk további információkkal a lakosság és a szakemberek számára itt található: https://mdosz.hu/

A Táplálkozási Akadémia Hírlevelei ide kattintva olvashatóak, letölthetők.




Életmód oktatás és tanácsadás szakemberei

Életmód oktatást és tanácsadást végző szakemberek kiválasztása

Az életmód oktatás és tanácsadás szakképesítéssel végezhető egészségügyi tevékenység!

Természetesen minden szakember munkáját tisztelem és becsülök minden tevékenységet, ami az egészség megőrzésére, regenerálására, a tünetek enyhítésére szolgál. Sajnos azonban nemcsak szakemberként, hanem a hivatali munkám során is számos megtévesztő esettel találkoztam. Szomorú, de volt, amikor a megtévesztésen kívül nagy probléma is keletkezett a nem hozzáértő tevékenységből. Ezért kérem, mindenki ellenőrizze le a szakember végzettségét, akinek segítségét igénybe veszi egészsége javítása érdekében. Egy jó szakember nem fogja kikérni magának, ha megkérdezik, hogy milyen végzettsége van.

Az egészségügyi szolgáltatást végző szakemberek végzettségét az Állami Egészségügyi Ellátó Központ oldalán lehet megnézni:
https://kereso.enkk.hu/

magát az egészségügyi szolgáltatót pedig az alábbi oldalon lehet keresni:
https://www.antsz.hu/euszolg

Az egészség nem játék, különösen akkor lehet nagy bajt okozni, ha már van betegség, ilyenkor, mindig a kezelőorvos támogatását is kérjük. Igen, ha kell ő is fogadja el a társszakmák segítségét a beteg érdekében és működjön együtt. Gyermekek, várandósok és idősek esetében is nagy problémát lehet okozni, ha a segítő „szakember” nem rendelkezik a megfelelő élettani ismeretekkel.

Természetesen tudom, hogy van olyan, akinek van diplomája, de kevésbé jó orvos, szakember és van olyan is, akinek nincs megfelelő végzettsége, de hatalmas tudása van. Ezért én is azt javaslom, hogy élni kell a lehetőséggel és válogatni a szakemberek között, de javaslom, hogy elsősorban a megfelelő végzettségű szakemberek között keressünk, vannak köztük is nagy tudásúak.

Jó egészséget kívánok!




Anyatej összetétele

Az anyatej összetétele

Az újszülött és fiatal csecsemő ideális és optimális tápláléka az anyatej. A szoptatás mind a gyermek, mind a szoptató anya, valamint kettejük kapcsolata szempontjából is jótékony hatású.

Anyatej összetevők:
fehérje 1,05 g/100ml
zsír 4,5 g/100ml
tejcukor 7,0 g/100ml
ásványi anyagok 0,2 g/100ml
energia 75 kcal/100ml   (1 kcal=4,187 kJ)

Az anyatej előnye rövid távon az anyatejben található fehérje, mely mennyiségében és összetételében is az intenzíven fejlődő csecsemő számára a legjobb táplálék. Az anyatej összetétele a szoptatás során a gyermek igényeihez alakul, így optimális az egészséges növekedéshez alul vagy túltáplálás nélkül.

Az anyatej jótékony hatásai:

-az anyatej fehérjéje a fehérje anyagcserére, hosszú távú működésére jó hatású

-az anyatej fehérje alacsony allergizáló hatású

-az anyatej gyengéden edzi az immunrendszert. Bioaktív és immunanyagokat tartalmaz (secretoros IgA, komplement és egyéb aktív immunológiai alkotórészek), melyek segítik az újszülött immunrendszerének fejlődését. Ezáltal a csecsemő szervezetében megfelelő gyulladásos válaszreakciót ad, csökken a hasmenések és légúti fertőzések kockázata.

-az anyatej kedvező a csecsemő normál bélflórájának kialakulásához

-az anyatej zsírtartalma összetételében kedvezőbb

Kutatások alapján a szoptatás és a magasabb IQ között szoros kapcsolat van (valamint a 6 hónapos kort követően a csecsemőtáplálási szakmai irányelveknek megfelelően bevezetett több gyümölcs és zöldség fogyasztás segíti a szóbeli kifejezőképességet és az emlékezőképességet). Az anya által fogyasztott étel és az ételallergiák közötti kapcsolat jelenleg vitatott, tudományosan nem bizonyított. Az anyatej előnye hosszú távon: fiatal felnőttkor időszakára is meghatározó, az elhízás és a szoptatás között szoros kapcsolatot mutattak ki, valamint védő hatású lehet cukorbetegség és  vastagbélrák kialakulásának kockázata esetén is.

„amennyiben a csecsemő táplálása során nem áll rendelkezésre anyatej, vagy annak  mennyisége  nem  fedezi  a  gyermek  szükségletét  teljes  egészében,  akkor  olyan  tápszer adása  javasolható,  aminek  összetétele  mennyiségileg és  minőségileg  az  anyatejhez  hasonló fehérjeterhelést  nyújtja  a  megfelelő  metabolikus  programozás,  a  hosszútávú  egészség  és  az obezitásprevenció érdekében.” MDOSZ Táplálkozási Akadémia 201507 első 1000 nap

Forrás:
Gyermekgyógyászat 1998. Decsi Tamás: Csecsemőtáplálás Szerkesztette: Maródi László
www.medlist.com/HIPPOCRATES/II/6/397.htm
MDOSZ:
TÁPLÁLKOZÁSI AKADÉMIA HÍRLEVÉL 2015.07 AZ ELSŐ 1000 NAP Kritikus időszak a táplálkozás és a későbbi életminőség kapcsolatában ide kattintva megtekinthető
TÁPLÁLKOZÁSI AKADÉMIAHÍRLEVÉL 2015.09. Az egészséges növekedés koncepciója – a jobb jövőt szolgáló táplálkozás




RAPEX rendszer

RAPEX

RAPEX = Rapid Exchange of Information = Közösségi Gyors Tájékoztatási Rendszer: élelmiszernek, gyógyszernek vagy orvosi eszköznek nem minősülő veszélyes termékek európai riasztási rendszere. A RAPEX rendszer is egy azon rendszerek közül, amelyek során a háttérben számos ember dolgozik azért, hogy megvédjenek minket a számunkra veszélyes dolgoktól.

Valamennyi EU tagállam részt vesz a rendszer működtetésében. Amennyiben egy tagállam hatóságai egy terméket veszélyesnek találnak, az bekerül a rendszerbe és elindul egy riasztás. Így a többi országban is értesülnek a veszélyes termékekről és megnézhetik, hogy forgalomba került-e, ha igen megtilthatják a forgalmazását, a behozatalát és visszahívhatják a termékeket.

Leggyakoribb veszélyforrás a balesetveszély és a káros vegyi anyag tartalom. A kockázati kategóriáknál az öt vezető helyen a sérülések, a vegyi anyagok, a fulladás, az áramütés és a fojtás állnak.

Veszélyes termékeknek itt lehet utánanézni:

https://fogyasztovedelem.kormany.hu/veszelyes-termekek

További információk a RAPEX rendszerről ide kattintva tekinthetőek meg:

https://ec.europa.eu/consumers/consumers_safety/safety_products/rapex/alerts/?event=main.listNotifications&lng=en

 

Forrás:

https://fogyasztovedelem.kormany.hu/taxonomy/term/47

https://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tamop425/2011_0001_527_eu_gazdasagi_jog/ch06s03.html




Tavaszi fáradtság

Tavaszi fáradtság

Az évszakok váltakozása megterhelő lehet az egészséges szervezet számára is, nemcsak az idős, krónikus betegek számára. A természet rendje szerint a téli időszakban nem teszünk megterhelő dolgokat, többet alszunk, hiszen kevesebbet van nappali fény az aktivitásunkhoz. Nehezebb ételeket eszünk, zsírosakat, de hát ez is természetes, hiszen már nincs annyi friss, kalóriadús étel sem, mint a dinnye vagy az őszibarack. Így, mikor jön a tavasz, szervezetünk csak kevésbé terhelődik. Ha azonban nem így van, ha télen is ugyanolyan aktívan éljük az életünket, ahogyan nyáron, ha táplálkozásunk szélsőséges, ha az alvásunk nem pihentetőbb, akkor nagy az esély rá, hogy szervezetünk nem piheni ki magát. A tavaszi megújulás idejére kimerült szervezetünk próbál alkalmazkodni a változásokhoz, de kénytelen kimerültséggel válaszolni.

Mit tehetünk, hogy jobban alkalmazkodjunk a téli-nyári változáshoz?

Figyeljünk oda jobban az életmódi tényezőkre, legyünk minél több területen egészségtudatosak:

  • figyeljünk oda a folyadékfogyasztásra (a tavaszi időszak légúti betegségeinek kialakulását előzhetjük meg a megfelelő folyadékbevitellel – további információk ide kattintva olvashatóak)
  • táplálkozásunkban igyekezzünk a szezonális friss zöldségeket, majd gyümölcsöket fogyasztani és ebben az időszakban támogassuk meg szervezetünket jó minőségű, természetes alapú étrend-kiegészítőkkel (Ajánlott Forever termékeket ide kattintva tudja megtekinteni, megvásárolni)
  • figyeljünk az alvásra, hiszen a jóidő a szabadba csábít mindenkit és észre sem vesszük a túlterheltséget, feküdjünk le időben (További információk az alvással kapcsolatosan ide kattintva tekinthetőek meg)
  • mozgás, legyünk fokozatosak, ne aggódjunk, ha télen nem voltunk olyan aktívak, az izmok nagyon jól visszatérnek a megszokott teljesítményhez, de a fokozatosságot tartsuk meg
  • figyeljünk a lelki kiegyensúlyozottságra, a fizikai kimerültség magával hozza a lehangoltságot is, keressünk magunknak olyan aktív pihenési formákat, amelyek fizikailag nem megterhelőek és rövid idő alatt örömmel, elégedettségérzettel járnak (pl. olvasás, kézimunka, sakk)

Figyeljünk magunkra és a szokásos fáradtság helyett a tavaszi megújulás legyen a kiegyensúlyozott feltöltődés a nyári aktív időszakra!




A nevetés élettani hatásai az egészségre

A nevetés élettani hatásai az egészségre

A nevetés, mosoly pontos oka, folyamata a mai napig nem tisztázott.

Azt azonban, hogy az egészségre pozitív hatása van, már számos tudományos vizsgálat bizonyította.

A nevetés élettani hatásai:

  • a keringés védelme, ellazulnak az erek
  • a légzőrendszer átszellőzése, többszöri mély légvétel a nevetés során
  • a sejtek oxigén ellátottság megemelkedik (nitrogén-monoxid közvetítése valamint a tüdőkapacitás növekedése révén)
  • emocionális védelem, a nevetés, mosoly során az agyban jókedv, pozitív hangulat kialakulását segítő hormonok szabadulnak fel (dopamin, szerotonin, endorfinok)
  • szociális védőfaktor (feszültség kapcsán javítja a kommunikációt a mosoly, egy közös nevetésnek pedig közösség összetartó, formáló ereje van)
  • immunerősítő hatás (T sejtek szaporodását segíti)
  • szorongásoldó hatás (a nevetés a testi és lelki állapot javításával egyaránt hozzájárul az egészséges lelki állapothoz)
  • párkapcsolati szinten is javítja a kommunikációt, összetartást (bár arra a különbségre figyelni kell, hogy a nő, azt szereti a férfiban, ha megnevetteti; míg a férfi azt díjazza, ha a nő értékeli a humorát és nevet a viccein)

Mindenkinek jóízű nevetést kívánok!

 

Források:

https://pszikon.aok.pte.hu/hu/onsegites-tarssegites/nevetes

https://www.elitmed.hu/ilam/gondolat/a_nevetes_evolucioja_8823/

https://www.kamaszpanasz.hu/hirek/lelek/264/nevetes-gyogyito-hatasa

hátétépé://ng.hu/tudomany/2014/11/17/a_mosoly_anatomiaja/