1

Aktív pihenés a gyakorlatban

Aktív pihenés a gyakorlatban

Lényege az agy és ezzel a test pihentetése. Nem egyenlő az alvással vagy a passzív pihenéssel (pl. napozás, üldögélés a kertben). Mindenkinél más tevékenység váltja ki ezt a hatást, és természetesen egy ember esetében különböző tevékenységek is kiválthatják ezt a pihentető hatást. Hogyan deríthetjük ki mi az, ami számunkra pihentető szabadidős tevékenység?

Az alábbi megfigyelések talán segíthetnek:

1.arra a tevékenységre figyelünk, amivel foglalkozunk. Például, ha könyvet olvasunk és 5 oldal elolvasása után észrevesszük, hogy nem figyelünk, akkor nem pihentető az agynak. Ha olvasás közben felrezzenünk a telefoncsengésre, mert teljesen beleéltük magunkat a történetbe, akkor az pihentető.

2.nincs bennünk feszültség. Például, aki izgul a katasztrófafilmeken és görcsben van a gyomra, hogy túléli-e a helyes főszereplő, annak nem kikapcsolódás a film nézése.

3.a tevékenység befejeztével felfrissülést érzünk. Elültettünk egy tálcányi palántát mégsem érezzük azt, hogy meg sem tudunk moccanni a fáradtságtól. Lehet 10 perc, lehet egy óra, de utána frissebbek vagyunk, mint előtte.

Az aktív kikapcsolódás lehet az egy hobbi, amikor valamit bütykölünk, függetlenül attól, hogy mások pont attól kapnának idegbajt, hogy az apró modelldarabokat összerakják. Számunkra pont az a pihentető, mert kihívás az apró darabok összeillesztése, öröm az elkészült elemek látványa, sikerélmény a következő aprócska hajómodell kihelyezése a polcra. Figyeljük a kiváltott hatást és ne foglalkozzunk azzal, hogy mi a trendi vagy másoknál mi működik. Lehet, hogy a fallabda jó az ízületnek, a keringésnek, miközben kellemes kikapcsolódás lehet, de van, aki számára a zaj, a közelítő nagy sebességű labda okozta stressz megakadályozza ennek a mozgásnak az élvezetét. Ne adjuk fel, keressük meg, mi az ami számunka pihentető.

Az agy nagyon sokat dolgozik, még akkor is, amikor nem gondoljuk. Folyamatosan el kell döntenie a hangokból, szagokból, képekből, hogy nem vagyunk bajban, nincs vészhelyzet. Fel kell dolgoznia a környezet ingereit. Ebből az állandó munkából tudjuk kizökkenteni az agyunkat és biztosítani számára a pihenőt, ami számunkra még szórakoztató is. Az aktív kikapcsolódást jelentő dolog legyen olyan, ami pont annyira leköti az agyunkat, hogy arra koncentráljuk és a többi gondolat eltűnjön, de ne legyen annyira megszokott, hogy ne is kelljen odafigyelni, mert akkor óhatatlanul is előjönnek a feszültséggel teli gondolatok.

Fontos az is, hogy rendszeresen végezzük ezt a tevékenységet. A rendszeresen végzett aktív pihenés nem engedi, hogy az agyunk túlterhelődjön a sok-sok mindennapi gondolattal (sőt hosszútávon még a teljesítményt is növelheti, de egyenlőre maradjunk az egészségvédelemnél, hiszen sok a teendőnk még ezen a téren).

A jól megválasztott kikapcsolódás többet ér szervezetünk számára, mint egy szorgalmasan, de nem megfelelő technikával végzett néhány perces meditációs gyakorlat. „Minden nap meditálj 20 percet, ha nincs időd, akkor egy órát” tartja egy zen közmondás, ennek szellemében kívánom, hogy találja meg az Ön számára megfelelő aktív pihentető tevékenységet!

Információk még az Életmód menü Aktív pihenés oldalon




Száraz bőr

A száraz bőr

Mivel a bőrünk egy nagyon fontos része a testünknek ezért nagyon fontos törődni annak épségével. Szerepet játszik, mint a szervezet belső homeosztázisát biztosító védelem, ez által van lehetősége szervezetünknek egy a külső környezettől független értékeket biztosítani például a megfelelő hőmérsékletet, ionháztartást, folyadéktartalmat elkülöníteni a külvilágtól. Tehát bőrünk épsége a külalak mellett szervezetünk egységét is biztosítja.

A bőr szárazsága mindenféleképpen egy jelzés a szervezettől, ami lehet helyi érzékenység, genetikai hajlam vagy az egész szervezetet érintő probléma, ami a jobban igénybe vett vagy érzékenyebb bőrterületeken okoz tüneteket. A bőr szárazsága nemcsak folyadékhiány, vagyis dehidráltságot jelezhet, hanem fokozott igénybevételt, ami megterheli a bőr anyagcseréjét.

Bőrszárazság esetén is fontos:

1. megtalálni az okot, hiszen lehet, hogy el lehet kerülni, de ha nem is tudjuk kiküszöbölni (pl időjárás), lehetséges, hogy fel tudunk rá készülni előre és csökkenthető vagy megelőzhető a bőr kiszáradása.

2. figyelni magunkra, hiszen ez is egy jel a szervezettől, hogy valami nincs rendben, lehet, hogy csak helyileg azon a bőt területen, de az is lehet, hogy szisztémás, az egész szervezetet érintő betegség első tünete a bőr szárazsága.

3. megfelelően kezelni, ami a bőr szárazsága esetén külső, helyi (pl. hidratáló és tápláló krémek) és belső, életmódi (pl. táplálkozás, masszírozás) kezelést is jelent

Ezért aztán nem elegendő csak hidratáló, helyi krémeket használni. Fontos kideríteni, hogy mi okozza a bőr kiszáradását, itt olvasható néhány ok:

Évszakhoz kötött (téli, tél végi bőrszárazság, nyári erős napsütés okozta szárazság, hámlás)

Fokozott fizikai igénybevétel (dörzsöléssel, súllyal terhelt erőteljes kézimunka, tartós nyomás alatt lévő bőrterületeken a bőr megvastagodása, kiszáradása, száraz levegő a helyiségben)

Kémiai hatások (vegyszeres dolgokkal való érintkezés, akár folyadék, akár gőz formájában, takarítás, festés során, túlzott mértékű antibakteriális kézmosás nem megfelelő bőrápolással, gyógyszer mellékhatása)

Betegségek (leggyakrabban allergiás betegség, ami lehet kontakt, tehát érintkezik az allergizáló dologgal a bőr vagy lehet a szervezet egészét érintő allergia, ami megjelenik bőrtünetként is, pikkelysömör, cukorbetegség, pajzsmirigy betegség miatti bőrszárazság)

Lehet először még nem látunk semmit csak viszket a bőrünk, aztán kivakarjuk és már csak a sebet látjuk rajta. Vagy nem viszket, nem piros, csak azt látjuk, hogy repedezések vannak a bőrön Ilyenkor is gondoljunk bőrszárazságra is. Lehet jelentéktelennek tűnő bőrpirosodás az első jel a bőrünkön. Fontos a megfigyelés és, ha meg is találtuk a megfelelő krémet, de visszatérő bőrszárazság esetén keressük annak okát, hiszen az állandó bőrszárazság igénybe veszi a szervezetet, valamint egy jelzés lehet hiányállapotról, vagy egy kezdődő betegség első tünete is lehet. Valamint tudnunk kell, hogy a száraz bőr egyben sérült bőr is, ahol megromlott a szervezet védelmi burka, ezért ott fertőzés, egyéb hatások veszélyt jelenthetnek, ezért is fontos meggyógyítani, a bőrt megfelelően ápolni és teljes mértékben megszüntetni a bőr szárazságát.

Külső kezelés:

Megfelelő hidratáló és egyben bőrápoló krémek (figyeljünk nehogy pont a nem megfelelő krém okozza a problémát a benne lévő irritáló összetevővel). Ehhez mindenféleképpen ajánlom a Forever Aloe Vera alapú termékeit, melyek közt zsírosabb, magasabb víztartalmú, gyógynövényekkel és vitaminokkal dúsított krémek széles választéka mindenkinek segíthet a megfelelő bőrápolásban. A készítmények első összetevője (vagyis a legnagyobb mennyiségű összetevője) az Aloe Vera, aminek használatával égési sebek esetén is nagymértékű bőrregenerációt lehet elérni, így a bőrszárazság esetén is kiváló tápláló alapanyag. Fontos az is, hogy a krém hamar és jól felszívódjon, hogy naponta többször is tudjuk használni, anélkül, hogy utána fél óráig kellene várni, amíg újra csinálhatunk valamit. Így sokkal hamarabb és teljes mértékben tudja a bőrünk visszanyerni eredeti hidratáltságát, épségét és szépségét.

Ajánlott Forever kozmetikai termékek ide kattintva megtekinthetőek, megrendelhetőek.

Fizikai védelemre is gondoljunk, például kesztyű használata mosogatásnál, takarításnál, egyes munkafolyamatoknál (nagyon sokféle kesztyű van, érdemes időt szánni rá és megtalálni a megfelelőt, amit tudunk is használni), teljesen szárazra törlés, ha nedvesség éri a kezet.

Belső kezelés:

Vizsgáljuk meg étrendünket, folyadékfogyasztásunkat és egyéb életmódi tényezőinket (ide kattintva olvashat ezekről többet). A bőr normál állapotához hozzájárul az A-vitamin, B vitaminok (a riboflavin, a biotin, a niacin), a cink és a jód, a normál pigmentációjához a réz. A megfelelő kollagénképződéshez pedig elengedhetetlen a C-vitamin. Fogyasszunk ezekből többet. Bár a fagyasztott gyümölcsök, zöldségek, konzervált készítmények (gyümölcsbefőttek, lekvárok, szárított zöldségek) tápanyagtartalma is csökkent, nyugodtan együnk ezekből ezekből az ételekből többet, ha nincs szezonja a friss zöldségeknek, gyümölcsöknek, hiszen a távolról szállított zöldségek, gyümölcsök sem tartalmaznak nagyobb mennyiségben a szükséges vitaminokból, ásványi anyagokból.

Ajánlott Forever étrend-kiegészítő készítmények a hiányzó tápanyagok pótlásához ide kattintva tekinthetőek meg.

Javítsuk a bőrterület vérkeringését, mozgással, masszírozással, mert az is nagy mértékben segíti a regenerálódást és akár a csökkent vérkeringés is lehet az ok, hogy perifériás területen (pl. végtagokon) van a bőr kiszáradva.

Bár néha igen apró tünet, gyakran előfordul és megszokott dolog a bőrszárazság, de ne essünk abba a hibába, hogy nem foglalkozunk vele. Törődjünk bőrünkkel, ápoljuk rendszeresen és ha bőrszárazságot tapasztalunk igyekezzünk minél teljesebben regenerálni és visszaállítani ezt a fontos védelmi vonalat szervezetünk egészsége és testünk szépsége érdekében!




Testsúlycsökkentő program

Az eredményes és tartós fogyókúra valójában testsúlycsökkentő komplex életmódváltó program

A néhány hetes fogyókúrák alkalmasak arra, hogy magunkat becsapjuk, hogy mennyi mindent megteszünk az egészséges és csinos alkat eléréséért. Arra azonban nem, hogy a szervezet működését is átverjük. Ha évekig, évtizedekig rákényszerítettünk egy terhelt működést, szabályozást, akkor ne akarjuk, hogy 1-2 hét alatt rendbe jöjjön minden és még karcsúak is legyünk. Persze fontos minden programnál eldönteni, mi a cél? Ha a cél az eredményes és tartós fogyókúra, akkor legyünk türelmesek a szervezetünkkel, vegyük figyelembe annak működését és akkor biztosak lehetünk, hogy testünk hálás lesz és a vártnál jobb eredményt nyújt majd.

Néhány gyakorlati tanács a sikeres testsúlycsökkentő életmódváltó programhoz:

-fogalmazzuk meg a célt, konkrét számokkal (pl. dátummal, kilóval, centivel, ruhamérettel, áhított ruhadarabbal)

-készítsünk több hónapos testsúlycsökkentő tervet, ne akarjunk mindent egyszerre megváltoztatni. Írjuk össze az összes dolgot, amit szeretnénk, de havonta csak 2-4 életmódi tényezőt akarjunk megváltoztatni. Mindent nem lehet betartani és, ha nincs sikerélmény, akkor a 10 dologból feladjuk mindet, pedig lehet, van 3 olyan dolog, amit könnyedén meg tudunk változtatni és annak sikere továbblendítene a nehezebb dolgokon is.

-csináljunk éves visszatekintést (pl. régebben nem ettem gyümölcsöt, az iskolában még probléma volt, hogy nem ittam elegendő folyadékot). Ezeknek a ma már természetes, pozitív változtatásoknak a felidézése reményt és erőt ad a további életmódi tényezők megváltoztatásához is. Belelkesedünk, hogy milyen ügyesek vagyunk és a kitartásunk is megjön az eredményes testsúlycsökkentéshez.

-ne ragaszkodjunk görcsösen egy dologhoz (pl. nem eszem többet kenyeret, minden nap kell 50 percet futnom). Nem vagyunk egyformák, van akinek elég ha nem eszik kenyeret és elindulnak a kilók, ráadásul nem is imádja úgy a ropogós, friss kenyeret mint mások, könnyedén lemond erről a dologról. De van, akinek szinte minden téren változtatnia kell: folyadékfogyasztás, táplálkozás, mozgás, relaxáció, alvás és még mindig marad valami pszichés szorongató lelki probléma, ami miatt a kívánt testsúlycsökkenés elmarad (és közben nyugodtan ehetne néha friss, ropogós kenyeret).

Ha a fentiek elvén készítünk programot, akkor például fél éves programokkal 2 év alatt igen jelentős változtatásokat tudunk bevezetni, amihez a szervezet is megfelelően tud alkalmazkodni és ennek a testsúlyrendezésnek garantáltan tartós és jelentős eredménye lesz, mind karcsúság, mind egészség szempontjából. Ha az adott dolgot nem sikerül megváltoztatnunk, bevezetnünk abban a hónapban lapozzunk és a következő hónapban a következő változtatásra koncentráljunk. Így végig próbálgatva az egyes életmódi tényezőket, félévente 10 dologból legalább 3-4 dolog sikeresen és tartósan beépül az életvitelünkbe. 2 év alatt ez 12-16 új életviteli szokás!! Lassan már nem is lesz mit változtatnunk :0)

Hasonló elveken és tudományos vizsgálatokon alapszanak a Foreveres testsúlykezelő programokhoz (C9, F15) tartozó füzetkéket és a termékeket a Termékajánlás menü Testsúlyrendezés oldalon tudja megnézni, megrendelni.

Amennyiben segítségre van szüksége a program összeállításában, vagy koordinálásához, keressen meg elérhetőségeimen!

Eredményes és tartós életmódváltást kívánok!




Szmog

Szmog, az ember és időjárás okozta levegőszennyezettség

Szmog vagy füstköd, nagyvárosokban kialakuló jellegzetes levegőszennyeződési jelenség. Oka a légszennyező anyagok időjárási tényező (hőmérséklet, páratartalom, szélsebesség) miatti felhalmozódása. A szó eredete az angol smoke és fog (füst és köd) szavak.
A szmognak két típusa van: a Londoni (redukáló) típus és a Los Angeles-i (oxidáló) típus

Los Angeles-i típus Londoni típus
Levegő hőmérséklete +25-35 °C -3-+5 °C
Relatív páratartalom 70% alatt 80% felett
Szélsebesség 2 m/s alatt (szélcsend) 2 m/s alatt (szélcsend)
Előfordulási időszak július-október november-január
Legfontosabb komponensei O3, NOx csoport, szénhidrogének, CO SO2, korom, CO
Maximális koncentráció délben reggel és este
Elsődleges káros hatás Kötőhártya irritáció Légzőszervi irritáció


Forrás: SE Közegészségtani Intézet
A szmog egészségi állapotra gyakorolt hatásai:
szemkönnyezés, kötőhártya gyulladás, orrfolyás, torokkaparás, köhögés, légzési nehézségek, krónikus légúti betegségek (COPD, asztma) és kardiovaszkuláris betegségek (magas-vérnyomás, szívelégtelenség) tüneteinek súlyosbodása, fejfájás, a levegő szennyezettségének tudata okozta stressz.
Fokozottan érintett személyek: kisgyermekek, várandós kismamák, idősebbek, krónikus betegek
Mi a teendő?
Abban az esetben, amikor az értékek átlépték az egészségügyi határértéket a jogszabályi előírás szerint az egyes fokozatoknak megfelelően a teendőkről, az egyes települések Levegőhigiénés Indexéről (LHI) aktuális esetben a www.antsz.hu oldalán, általánosságban ide kattintva a Levegőminőség lakossági tájékoztatóban olvashatunk részletesen:
A légszennyzettségi adatok alapján különböztetik meg a szmogriadó fokozatait:
Kifogásolt (egészségügyi határértéket meghaladó): az érzékeny és beteg embereknek szüksége lehet az egyéni védekezésre és lehetőleg kerüljék a szabadban tartózkodást, aktív testmozgást.
Egészségtelen (tájékoztatási küszöb feletti): Az egészséges emberek is kerüljék a szabadban hosszabb ideig tartó fizikai munkát, sporttevékenységet. A gyermekeket óvjuk a megerőltető szabadtéri tevékenységtől
Veszélyes minősítés (átlépte a riasztási küszöböt): Az egészséges emberek is keveset tartózkodjanak a szabadban.

További tanácsok:
Kerüljük a forgalmas utakat (a forgalmas utak melletti mellékutakon már néhány tíz méterrel odébb jelentősen alacsonyabb lehet a légszennyezettség).
Szellőztetés rövid ideig a hajnali és a késő esti órákban (ebben az időszakban a forgalom csökkenésével és a szennyezettség leülepedéssel csökken a koncentráció).
A szem kötőhártyájának védelmére használjunk megfelelő szemcseppet a tisztuláshoz.
A nagyobb méretű szállópor okozta légszennyezettség kiszűrésére:
1.fizikai védelem: porszűrő maszk (a megemelkedett mennyiségű szállópor kiszűrésére alkalmas maszk használata javasolt a szabad levegőn tartós, megerőltető tevékenységet folytatók számára legyen az munka vagy sportolás),
2.a szervezet szűrőfunkciójának (felső légutak csillószőrös hámsejtjei biztosítanak védelmet) megtámogatásához a rendszeres orrfújás, a nyálkahártya ápolása megfelelő orrcsepp (ajánlott Foreveres First) használatával, C-vitamin és Calcium fogyasztása.
A tüdő-léghólyagocskákig is eljutó kisebb méretű szennyező anyagok, illetve a megemelkedett káros hatású gázok hatásainak csökkentéséhez a szervezet megemelt ásványi anyag és vitamin pótlása javasolt: Fields of Greens, Nature Min, Kids, Aloe Vera tartalmú zöldséglé.
A légzőrendszer regenerálódáshoz tegyünk a hegyekben, tiszta levegőjű területeken kirándulást.
Használjunk környezetbarát, a levegőt minél kisebb mértékben szennyező közlekedési eszközt.

Megelőzés: az önkormányzatoknak szmogriadótervet kell készíteni a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény alapján:
– a füstködriadó terv végrehajtása során a légszennyezést okozó, szolgáltató, illetve termelő tevékenységet ellátó létesítmények üzemeltetőinek más energiahordozó, üzemmód használatára kötelezése, az üzemeltető tevékenységének, valamint a közúti közlekedési eszközök üzemeltetésének időleges korlátozása vagy felfüggesztése;
– a külön jogszabályban meghatározott szmoghelyzet (füstködállapot) bekövetkezése esetén az érintett lakosság tájékoztatása a meglévő és várható túllépés helyéről, mértékéről és időtartamáról, a lehetséges egészségügyi hatásokról és a javasolt teendőkről, valamint a jövőbeli túllépés megelőzése érdekében szükséges feladatokról.

A levegő védelméről szóló 306/2010. (XII. 23.) Kormány rendelet alapján Magyarország területén az országos légszennyezettség értékelése érdekében a levegőterheltségi szintet és a légszennyezettségi határértékek betartását az Országos Légszennyezettségi Mérőhálózat (OLM) vizsgálja.
A légszennyezettségi adatokat nemcsak szmog idején tudhatjuk meg a rendelet alapján működő mérőállomások méréseiből. Az OLM weboldalán bármikor megnézhetjük a hozzánk legközelebb lévő mérőállomás légszennyezettségi adatait: www.levegominoseg.hu