1

A gyermekek testi fejlődésének mércéje a percentilis táblázat

A gyermekek testi fejlődésének mércéje a percentilis táblázat

A percentilis táblázatok segítségével a gyermekorvos, iskolaorvos, védőnő és egyéb szakember hasznos információhoz juthat a gyermek fejlődésével kapcsolatban. A percentilis táblázatokat hasznosak, de fontos, hogy megfelelően használjuk, ezért elsősorban kérjük szakember segítségét a táblázat értelmezéséhez gyermekünk fejlődésével kapcsolatban.

A fejlődés követéséhez értelemszerűen a gyermek nemének, életkorának megfelelő táblázatot kell használni és SOHA nem szabad következtetést levonni egyetlen adatból, értékből. A percentilis táblázat lényege a fejlődés követése egészséges gyermekeknél, vagyis több adat esetében lehet csak megállapításokat tenni. Ha lehet, a gyermek születésétől kezdve legyenek feltüntetve az adatokat. Az optimális az, ha az értékek a 10 és 90 percentilis közötti sávokban helyezkednek el.

Amennyiben ez alatt vagy feletti értékek vannak, akkor szükséges vizsgálat, esetleg kivizsgálás, hogy nincs-e valamilyen betegség. Amennyiben az kizárásra került, akkor csak kövessük tovább az értékeket, valószínűleg genetikailag az átlagnál nagyobb vagy kisebb gyermekünk. Amennyiben a gyermek adatai a táblázat párhuzamos ívelt sávjaiban (mint egy autópályán egy útvonalon) haladnak, akkor önmagának megfelelően fejlődik. Így követhetőek a 10 alatti és a 75 feletti sávban lévő értékekkel rendelkező gyermekek is, hogy önmagukhoz képest jól fejlődnek.

Amennyiben bármely sávból két sávnyit, akár felfele, akár lefele eltérnek gyermekünk adatai az eddigiekhez képest, ezt jelezzük a gyermekorvosnak, védőnőnek és kérjük segítségét, hogy megvizsgálja, jól értelmeztük-e a táblázatot és kiderítse, szükséges-e orvosi vizsgálat.

Súlyos betegségnél, koraszülötteknél a fejlődés visszamaradhat, a táblázat értelmezése nem vagy nehezen lehetséges. Ilyenkor is jó segítség azonban a gyógyulás követésében, amikor a gyermek értékei az évek során szépen átlépnek az átlagos sávba és ott haladnak tovább.

Percentilis táblázatok a szövegre kattintva kinyomtathatóak és a papíron vezethető gyermekünk fejlődése.

A testhosszúság referencia-percentilis táblázat születéstől 3 éves korig (fiúk)

A testhosszúság referencia-percentilis táblázat születéstől 3 éves korig (lányok)

A testtömeg referencia-percentilis táblázat születéstől 3 éves korig (fiúk)

A testtömeg referencia-percentilis táblázat születéstől 3 éves korig (lányok)

A testmagasság referencia-percentilis táblázat 2-18 éves korig (fiúk)

A testmagasság referencia-percentilis táblázat 2-18 éves korig (lányok)

A testtömeg referencia-percentilis táblázat 2-18 éves korig (fiúk)

A testtömeg referencia-percentilis táblázat 2-18 éves korig (lányok)

A testtömeg-index (BMI) referencia-percentilisei 6–18 éves korig (fiúk és lányok)

Forrás: Országos Longitudinális Gyermeknövekedés-vizsgálat referenciaértékei alapján; Joubert K., Darvay S., Ágfalvi R., KSH Népességtudományi Kutatóintézet

A honlapról a magyar gyermekekre vonatkozó adatok alapján készült táblázatok tölthetőek le, mert a testméretek változóak az egyes népcsoportokban a genetikai és környezeti hatásoknak megfelelően.

A WHO által készített gyermeknövekedési táblázatok az alábbi oldalról tölthetőek le. Ezek is jól használhatóak, hiszen a változások egy gyermek fejlődése esetében követhetőek lesznek.
https://www.who.int/tools/child-growth-standards




Tanulás kisiskolás gyermekkel

Otthoni tanulás kisiskolás gyermekkel

A tanulás öröme, az új ismeret megszerzésének lehetősége a lényeg. Fontos, hogy megtapasztalja, hogy ha valamit nem tud, akkor képes arra, hogy azt megtanulja. Ha foglalkozik vele, meg lesz az eredménye, sikerélmény éri.

Ez nehéz feladat! Nemcsak azoknál a gyerekeknél, akik nehezebben tanulnak, hanem a gyorsabb felfogású gyereknél is, hiszen nekik gyakran nincs türelmük, ha valamit meg kell tanulni, mert nem megy azonnal.

Kisiskolás korban, inkább a minőség, mint a mennyiség számít elsősorban. Figyeljük és ismerjük meg gyermekünket, milyen típus és annak megfelelően tanuljunk vele. Lehet, el kell magyarázni másként a dolgokat, lehet csak mellé kell ülni, lehet azt igényli, hogy kikérdezzük, ellenőrizzük. Nem biztos, hogy az a leghatékonyabb, ha valami nem megy, akkor több időt kell a tanulással tölteni. Ha nem mehet játszani, mert tanulnia kell, azzal megutálhatja magát a tanulást is, nem csak az adott tantárgyat. Ha valamit tud, begyakorolhatja, de alapvetően az a fontos, az a segítség, ha segítünk neki, hogy rájöjjön hogyan kell kiszámolni, hogyan értelmezze a verset, hogyan tanulja meg a verset, hogy meglássa a lényegét, értelmét a természettudományi ismereteknek és elő tudja hozni az ismeretet, ha kérdezik róla. Ha olyat ismételtetünk vele, amit valójában nem ért, az csak rövid távon hasznos, és biztosan fárasztó a gyerek számára.

Ha az iskolában már sok időt töltött asztal melletti tanulással, akkor legyünk kreatívak és a mindennapi tevékenységbe építsük be az új ismeretek megszerzését. Kihasználhatjuk az utazási időt szorzótábla gyakorlására, verstanulásra. Vásárlásnál segíthet összeadni a számokat, lehet csak a százas értékeket adjuk vele össze és egy becsült végösszeg lesz (ez nekünk is segít, hogy csökkentsük a felesleges vásárlást). Elolvashat egy hirdetést, rövidebb cikket vagy vicceket, segíthet a rejtvényfejtésben. Az együtt sütés többszörösen hasznos! A recept felolvasása, mértékegységek ismerete, a számolás, az együtt töltött idő és a végén az eredmény a finom sütemény, aminek az egész család örül. Igazi sikerélmény a gyerek számára.

Akár asztal mellett, akár más tevékenység közben tanulunk, vegyük észre, ha a gyerek elfáradt. Ha sokat téveszt, ásítozik, elkalandozik, hisztis-dacos lesz, akkor lehet elfáradt. (Mindig járjunk utána nincs-e szervi probléma például látás, hallás zavar vagy olvasási, számolási nehézség az elfáradás háttérben, esetleg valamilyen betegség.)

Az elkalandozás lehet a fáradtságtól, ha már hosszabb ideje tanul, de lehet, hogy szükség van a koncentrációs képesség fejlesztésére, ha pihenés után is csak rövid ideig tud egy feladatra koncentrálni a kisgyerek. Lehet csak bizonyos tantárgyaknál nem tud sokáig figyelni. Ebben az esetben lehet, hogy nem tudja, hogyan kell jól elvégezni a feladatot. Nem értette a szöveges feladatot vagy nehezebben megy a memorizálás.

Ilyenkor csináljunk valami mást, lehetőleg olyat, ami mozgással is jár. Lehet csak rövidebb ideig tud figyelni, ha kell tartsunk gyakrabban szünetet és játszunk koncentrációs gyakorlatot vele. A kisgyerek számára játék, mégis fejleszti, így legközelebb tovább és jobban tud figyelni. Például 10 percig összeadást gyakorolunk, majd 10 percig dobálja a dobozba a kislabdát. Ha a memóriája nehézkesebb játszunk olyan játékokat, ami a memóriáját fejleszti. Például a memória kártyajátékot játsszuk kevesebb lappal vagy fűzzünk gyöngyöt úgy, hogy elmondjuk előre öt gyöngy színét amit egymás után sorba fűzzön fel. Társasjátéknál legyen a kisiskolás a bankos, számolhatja a pénzt vagy felírhat dolgokat, ha az összeadás, kivonás lényegét nehezen érti meg. ( Persze korának megfelelő gazdasági alapú társasjáték esetében)

Nagyon fontos, hogy valóban legyünk ott mellette, ha együtt tanulunk. Ne a telefont nyomkodjuk, vagy a család más tagjával beszélgessünk. Sőt még azt is megérzik, ha közben a házimunkán vagy a másnapi értekezleten jár az agyunk. Hogyan várjuk el a kisgyermektől, hogy figyeljen, ha mi magunk nem vagyunk képesek a valódi figyelemre. Bár különböző formában, de minden kisgyerek azt igényli, hogy érezze, hogy ott vagyunk, figyelünk rá és segítünk, ha szükséges.  Legyen kevesebb az az idő, amit együtt töltünk tanulással, de az legyen minőségi. Dicsérjük meg, ha valami sikerül és tanítsuk meg tanulni már a kisiskolás korban. Nem kell mindent megtanulnia, de szeressen tanulni, tudja hogy képes új ismeretek megszerzésére. Így később függetlenül az iskolai eredményeitől, ha szeret tanulni, akkor ami érdekli, azt meg fogja tanulni és sikeres, elégedett felnőtté válás lehetőségét alapozzuk meg számára.

Kellemes együtt tanulást kívánok!

Foreveres termékek, amikben olyan vitaminok és ásványi anyagok vannak, amelyek csökkentik a fáradtságot  és gyermekeknek is adhatóak ide kattintva megtekinthetőek.